Napi ige

Lelki útravaló a mai napra

Nem is olyan rossz végkövetkeztetés egy fáradságos szolgálattal töltött, hosszú élet után, ha arra jut az ember, hogy egy az Isten, akinek kezében van élet és halál. Mózes énekéről sok minden elmondható, de hogy szép lenne, az a legkevésbé. Van benne minden. A sok sérelem, kudarc, fenyegetettség és persze a bosszúvágy meg az időnkénti elégtétel felemlegetése is. Utána az Úr még megmutatja neki az ígéret földjét, ahová ő maga már nem teheti be a lábát.

Több a kísértésnél, sőt szinte törvényszerű, hogy megkeseredjen az ember, ha miután egész életét feláldozta valamilyen ügyért, még csak nem is részesül az eredményből, mások aratják le a babérokat. Mózes nagyságát mi sem mutatja jobban, mint hogy egy ilyen életút végén is megtartja méltóságát. Nem úgy, mint én kiskoromban, amikor – látván, hogy a homokozó felé közelednek az erőszakos nagyfiúk – inkább magam romboltam le a sok idő alatt épített váramat, mintsem hogy meghagyjam nekik ezt a kétes élvezetet.

Azt azért mégsem mondhatjuk, hogy ezzel szemben könnyű volt Jézusnak, mivel tudta, hogy az Atya neki adott mindent, ezért megengedheti magának, hogy hatalmas bulit rendezzen, és csak azt tartsa szem előtt, hogy a vendégei jól érezzék magukat. Mózes és Jézus is megtették a magukét. Részünkről is elég, ha magunkat adjuk.

*

Uram, köszönöm neked az életet. Köszönöm az örök életet. Köszönöm, hogy részese lehetek a te csodálatos művednek, nemcsak az élvezőjeként, hanem a munkatársadként is. Köszönöm, Jézus, hogy minden a tiéd. Biztonságot ad ez a tudat. Hadd kérjek áldást mindazokra, akik ezt olvassák: Légy te a csend a fülsiketítő zajban, légy te a biztató nesz az ijesztő csöndben! Légy önmagad! Isten képmása vagy. Ámen.