Napi ige

Lelki útravaló a mai napra

Évek óta hordozok magamban egy ki nem mondott bizonyságtétel okozta hiányt. Emlékszem, várva vártam az alkalmas pillanatot, hogy leüljek egy szívemhez kedves ismerőssel, akiről tudtam jól, Isten örömhíre képes lesz átformálni, változást eredményezni az életében. Ezernyi utat kigondoltam, hogyan lenne a legsikeresebb elmondani azt, ami számomra életformáló, megújító erővel hatott. De valahogy sosem volt bátorságom belekezdeni. Úgy éreztem, sosem alkalmas az idő, a tér, a körülmény, míg végül késő lett. Hány ilyen pillanata van az életnek, amikor arra kell rádöbbenünk, már késő! Már nem tudom megölelni, már nem tudok csak úgy feküdni mellette a tóparton, már nem tudok melléülni a templomban, már nem tudok megenni vele egy finom ebédet. Pedig mennyire szeretném.

Pál apostol a mai igében a mostra hívja fel a figyelmet, és arra, hogy nem a múltba kell révedni, és nem is a jövőt kell tervezni folyton, hanem a mostot kell megélni. Azt a percet, amelyet épp ebben a pillanatban kapsz Istentől, mert ez a perc a kegyelem ideje, és az mindig lehetőség. Lehetőség a kiteljesedésre, de lehetőség a bizonyságtételre is. Lehetőség egy mosolyra, egy ölelésre, egy kedves szóra, egy imádságra. A kérdés csak az, hogy te mire használod az idődet. Vigyázz, nehogy késő legyen!

*

Mennyei Atya! Te adtad nekem ezt a percet most, hogy igédre figyelhessek. Köszönöm neked, hogy időd van rám. Köszönöm, hogy mellém telepedtél, és ezzel nemcsak meséltél magadról, de tanítottál is, hogy minden perc ajándék. Add, hogy a tőled kapott ajándékot megbecsüljem, és engedd, hogy javamra és embertársaim üdvösségére fordíthassam. Add, hogy ne csak hallgatója, megtartója, de közvetítője is lehessek életemmel a te örömhírednek. Ámen.